Ez a kis szösszenet még decemberben született, nagy havazások idején. Most, hogy kaptunk újra egy kis ízelítőt a hóból, legalábbis itt, Veszprém környékén, gondoltam végre aktuális ez a kis iromány…
Reggel, ahogy kinéztem az ablakon, láttam, hogy a tegnapi hópaplan helyén immár „hódunyha” duzzadozik… akkor eldőlt: ma sem viszem el a kocsit, hogy feltegyék rá a téligumikat. Ez lett volna a harmadik kísérlet, de ez a „dunyha-dolog” végleg megpecsételte abroncsaim sanyarú sorsát: feladtam. Az autó marad a garázsban, én pedig gyalog (!) közelítem meg munkahelyemet. Ez a “feladás” azonban cseppet sem volt keserű, sőt még meg is cirógatott valamit belül valami huncut, gyermekkoromból elősompolygó örömféleség.
Kiléptem hát a házunk ajtaján, és elindultam a kocsikerekekkel telerajzolt, lábnyomokkal összepöttyözött jeges-havas úton. És ahogy a csikorgó hó zenélt a talpam alatt, valami új ritmusra hangolódott át a lelkem: valami szárnyaló, szabad, és végtelenül nyugodt ritmusra, olyanra, amit csak Isten közelében lehet igazán megérezni.
Ezzel a boldog tudattal bandukoltam előre, magaménak tudva ezt az isteni békességet, amit azonban rajtam kívül bizonyosan senki nem érez. Hogy is érezhetnék, hisz “közük sincs az Úrhoz”. Aztán, mielőtt öntelt kegyességem eluralkodott volna rajtam, észrevettem, hogy az utcában egy havat lapátoló bácsi kipirulva, de pajkosan néz fel, még el is mosolyodik, ahogy elmegyek mellette. A főútra kiérve az autók, mintha lassított felvételt látnék, olyan ráérős, városnézős tempóban haladnak el mellettem, hogy kedvem lenne felülni valamelyik tetejére, egy kis sétakocsikázásra. Itt-ott járókelők bandukolnak, amott egy hótoló zörren egyet – azután elhallgat.
A világ lelassult, a várost pedig a hóval együtt, valami végtelen nyugalom borította be. Rádöbbentem: van még egy lelki ajándéka az Úrnak, ami nincs benne a Bibliában. Mindenki megkaphatja, aki a megfelelő természeti övezetben él. Részesülhet benne öreg és gyerek, nő és férfi, hívő és nem hívő egyaránt. Minden megfigyelés és tudományos kutatás igazolja, hogy felülről jön és alászáll. Ez pedig nem más, mint a hó lelki ajándéka.
– andristesó –
